A háznak olyan létszámú vezetősége van, mint egy kisebb állami vállalatnak. A lakószövetkezetnek van elnöke, igazgatósága, ők magukat szerényen csak vezetőségnek titulálják, és van az operatív teendőkre szakosodott gondnok, akinek helyettese is akad.
Utóbbi Árpi bácsi, az államszocializmusból itt maradt, semmihez sem értő, de mindent megszerelni akaró szaki és egy virtigli nyilas házmester sajátos kombója.
Árpi bácsi kevéssé érzékeny az úgynevezett lakók ügyes-bajos dolgaira. Ha hajléktalan szökik be a lépcsőházba - a bejárati ajtó mágneszárát a helyettes gondnok hat év alatt sem bírta megszerelni, így akkor is kinyílik, ha egy ötéves gyerek hangosabbat tüsszent előtte -, az estéjébe belezavaró, panaszos lakónak segítségként azt ajánlja, hogy sürgősen költözzön el, vagy nyissa szélesre az ablakát, és ugorjon ki. Emiatt nem lehet azonban Árpi bácsira haragudni, a szolgálati ideje lejárta után (és általában közben is) ugyanis csutkarészeg, másnap már nem is emlékszik, ki, miért küldte el el őt előző este a jó édes anyjába. Hóna alatt létrával kedélyesen imbolyog a járdán, miközben a kéz alatt megszerzett lapradiátorokat próbálja jó pénzért bárkinek eladni.
Egyszer a lépcső alá beköltözött csöves hatalmas kulát hagyott maga után emlékbe, Árpi bácsi csak akkor volt hajlandó a bajt elhárítani, amikor már több emelet lakója azzal fenyegette, hogy felkötik az egyik strangra az öreget. Fújtatva négykézlábra ereszkedett, hogy némi hypós vízzel fellazítsa az exkrementumot, de megcsúszott, és mivel éppen eléggé részeg volt, nem tudott lábra állni, hosszú percekig csúszkált és kapálózott az iszamos lében.
Mint valami nagy, magatehetetlen büdösbogár, amit jobb lenne egy összecsavart Népszavával agyonütni, hogy ne szenvedjen már tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése