Little shop

A lépcsőház egykori villanyóra-helyiségében alakították ki a kisközértet, amely Little shop névre hallgat, bár mindenki kisközértnek nevezi. A tulaj egy kiöregedett taxishiéna, Sas József-szerű frizurával (felül már ritkább, ezért oldalt kis tupírt követően a fejbúb felé fésült, hullámos tincsek). Amilyen ocsmány figura, olyan jó üzleti érzéke van: egy kilométeren belül övé az összes kisbolt. Egyszerre tartja távol a konkurenciát és az árversenyt, valamint tudja cirkuláltatni az árukészletet. Ha például a kis közértben nem fogyott el délelőtt minden kenyér, a maradékot Vera nénivel átviteti a Szentendrei úti üzletébe, az úgyis a buszmegállónál van, nagy a forgalom, sok a vevő, mindent el lehet adni. Nemcsak az árut, de még a szatyrokat is a közeli hipermarketből hozza, majd benzinkutakat megszégyenítő áron kínálja. Amikor megérkezik a nagy bevásárlásból, mindig akkurátusan félig a járdára parkol, majd füttyent Vera mamának, hogy kezdheti behordani a karton tejeket. Általában a szörnyen belassult, vélhetően évtizedek óta mákteán élő Vera mamát állítja a pult mögé, szerencsétlen nyugdíjas örül annak az ötvenezernek, amit havonta zsebbe kap, nagy ritkán viszont a tulaj fia maga az eladó. Kiköpött az apja, csak míg a fateren az alkohol hagyott évtizedes nyomokat, a srác már kokainnal nyomja, amint azt pörsenéses, püffedt arca is mutatja.

A vasverő

Nyugdíjas éveinek elején járó asszony. Egyszerre megelégedettséget és paranoiát tükröző mosolyát mintha az arcára tetoválták volna. Férje már régen meghalt, ezért kénytelen maga intézni a lakás körüli apróbb munkákat. Egyszer arra ébredt a ház, hogy vasdarabbal veri a folyosói rácsot, mert vissza kellett tenni a helyére a zár nyelvét. A segítséget udvariasan elhárítja, addig üti a vasat, amíg meleg nem lesz. Mint az átlagos panellakó, ő is beépíttette az erkélyt. Fixa ideája, hogy a felette lakók az erkélyre pisáltatják a kutyájukat, a lecsurgó sárga lé pedig hamar rászárad az ablakára, ő meg takaríthat. Ha nem én laknék fölötte, azt híresztelném, hogy bolond, hazudós öregasszony.

Kertészék

Kizárólag egy okból mozdulnak ki a lépcsőházból: hogy megműveljék a kiskertet. A bejárati ajtóval szemközti földdarabról van szó, ahová a csikket pöckölik a járókelők. Kertészék a gyárilag beépített konyhaszekrény fém tartóvázát alkalmazták kerítésként, sűrű sövényt ültettek, amely akkorára megnőtt, hogy mögötte már alig venni észre a szép időben kertészkedő házaspárt. Kertész bácsi igazi mókamester, mindig megkérdezi, miért nincs szájkosár a mopszon, aztán hahotázik. Akkor is, amikor higgadtan elmagyarázom neki, hogy a mopsznak nincs orra, a nyaka pedig vastagabb, mint a feje. Vagyis fogalmilag kizárt a szájkosár alkalmazása. Kertész bácsi azonban nem adja fel, ötödszörre is megkérdezi, és hahotázik. Egy ideje inkább együtt hahotázom vele. Néha fenyegetően lengeti meg a sövényvágó ollót. Határozott hangon mondja, hogy levágja azoknak a hajléktalanok pöcsét, akik éjszaka kilopják a kapuajtóból a zár mágnesét, és a lépcső alá szarnak. Nem kell tőle félni, lehet, hogy csak viccel.

Intro

Egy tízemeletes, öt lépcsőházas átlagos óbudai panelház valójában olyan falu, amelynek nem vízszintes, hanem függőleges a főutcája. Nyáron lóca helyett a kisbolt elé kikészített műanyag puffokon ülve szemlélődnek a helyiek, hogy egyrészt egy fél Hubival elkezdjék a szürke hétköznapokat, másrészt hogy alaposan megfigyelhessék a közösség olyan oszlopos tagjait, mint Derékszög néni, Kertészék vagy a festett rém, aki golyóálló mellényben mer csak az utcára lépni.